Antony Blinken amerikai külügyminiszter felszólította szerdán Kijevben az ukránokat, hogy legyenek egységesek az orosz fenyegetéssel szemben. A washingtoni diplomácia vezetője ukrán hivatali partnerével, Dmitro Kuleba külügyminiszterrel a megbeszélésük után tartott közös sajtótájékoztatójukon beszélt erről.
Háromszáz millió dollárt kap Amerikától Ukrajna
Blinken sürgette az ukrán politikusokat, hogy tegyék félre nézeteltéréseiket a közös nemzeti érdek érdekében, és működjenek együtt egy esetleges orosz invázióval szemben. „Ukrajnának kerülnie kell minden olyan lépést, amely elősegíti Oroszország cinikus erőfeszítéseit. Ez azt jelenti, hogy az ukrán kormányon belüli és azon kívüli vezetőknek félre kell tenniük nézeteltéréseiket a közös nemzeti érdek érdekében, és közösen kell felkészülniük a nehéz napokra” – fogalmazott az amerikai külügyminiszter.
Blinken kérdésre válaszolva közölte, hogy idén további 300 millió dollár támogatást ad az Egyesült Államok Ukrajnának. „Az amerikai kongresszus jelezte, hogy folytatjuk Ukrajna támogatását 2022-ben is, és 300 millió dollárt fogunk a számára elkülöníteni” – mondta.
Kuleba azt hangsúlyozta, hogy Oroszországnak folytatnia kell a tárgyalásokat az Egyesült Államokkal,
a NATO-val és a normandiai formátumban részt vevő országokkal a Donyec-medencei konfliktus diplomáciai úton történő rendezése érdekében. Közölte: az Egyesült Államok támogatja Ukrajna, valamint Franciaország és Németország erőfeszítéseit, hogy a normandiai formátumú megbeszélések vezetői szinten folytatódjanak. A normandiai egyeztetések a Donyec-medencei válság békés, tárgyalásos rendezésére jöttek létre Kijev, Moszkva, Párizs és Berlin részvételével.
Ukrajna elég erős átvészelni a nehézségeket
Az ukrán miniszter emellett kifejezte meggyőződését, hogy Ukrajna elég erős ahhoz, hogy méltósággal vészelje át a jelenlegi nehéz időszakot. Szerinte a legfontosabb, hogy az ukránok ne engedjenek a Kreml „pánikkeltő és az ország belső helyzetének aláásására tett kísérleteinek”. Megjegyezte, hogy
Ukrajna helyzete most sokkal jobb, mint 2014-ben, az orosz agresszió kezdetén volt.
„Ma Ukrajna nagyon erős. Erős hadseregünk van, szerényen szólva, erős diplomáciánk, erős partnereink vannak. Noha tisztában vagyunk Oroszország agresszív szándékaival, az ezzel összefüggő összes kockázattal, bíznunk kell önmagunkban. Hinnünk kell abban, hogy képesek vagyunk felülkerekedni történelmünk e nehéz pillanatán. És semmi kétségem afelől, hogy ez így is lesz” – hangoztatta az ukrán tárcavezető.